Reményi Mihály

REMÉNYI MIHÁLY 1867-1939

Tanczer György tanítványa volt, 1887-től Pilát Pálnak, majd 1889-től Ferenczy Sándornak dolgozott. 1890-ben saját műhelyt nyitott. Léteznek Reményi jelzésű vonók. Eddig két vonót láttam az ő pecsétjével, mind a kettő alpakka szerelékes, az egyik egy berzsenyfa hegedűvonó, a másik egy fernambuk csellóvonó.

Dr. Tímár András "A magyar HEGEDŰKÉSZÍTÉS története" című könyvéből

---

A cimbalomkészítésre orientált Schunda gyárral és Bohák műhellyel ellentétben ki­fejezetten a vonósokra összpontosította tevékenységét a Reményi hangszertelep. Alapítója, REMÉNYI MIHÁLY (*1867.IX.15., Pest +1939, Budapest) 14 éves korában - 1881-ben - kezdte el tanulni a hegedűkészítést Bartek Edénél. Tanulmányait Tanczer Györgynél foly­tatta és fejezte be. 1885.IX.2-án szabadult fel.

Előzőleg hegedülni is tanult.

Mint segéd Ferenczy Sándornál (1886-1887) és Pilát Pálnál (1887-1889) dolgozott. Cégét nősülésével egyidőben - 1890.VII.22-én - alapította meg a IV., Koronaherceg u. 7. sz. alatt. Később a VI., Király u. 44. sz. alá, majd végleges helyére, a VI., Király u. 58/60. sz. épületbe költözött.

1902-ben megalapította a Reményi-díjat, melynek révén a Zeneművészeti Főiskolán kétévenként megrendezett jutalomverseny győztesei egy-egy - a cég által készített - kiváló mesterhangszerhez jutottak. Az első ilyen jutalomversenyt 1902/1903-ban rendezték meg, nyertese Kőszegi Nándor volt. (Utoljára 1949/1950-ben került rá sor Magyarországon, amikor is Kocsis Albert nyerte.) Egyéb társadalmi tevékenységet is folytatott, alapító tagja volt az Ipartestületnek. Jó üzleti érzéke látványosan segítette előrejutását a szakmában, de ellenségeket is bőven szerzett neki. Nagy szakértője volt a kiváló mesterhangszereknek.

Közéleti és kereskedelmi elfoglaltságai sajnos később csaknem teljesen elvonták a saját kétkezi munkától, pedig maga is elhivatott, kiváló mester volt, aki mind javítóként, mind új hangszerek készítőjeként nagy gonddal és tisztán dolgozott.

Hangszereivel elsősorban Guarneri-, másodsorban Stradivari-mintát követett. Régi hegedűkhöz szesz-, újakhoz pedig olajlakkot használt. Olajlakkját - Henley szerint - rész­ben a„Harris Gateshead" cég szállította. Színezése néha eléggé rikító, bár mindig egysége­sen árnyalt és meleg fényű. Vörösesbarna vagy "sárgásbarna árnyalatok a leggyakoribbak.

Kutatta a fa akusztikai tulajdonságait. Anyagát éleslátással választotta ki, és értette a módját, hogy a szükséges mértékig vékonyítsa azt. Ily módon életteljes, világos, hangver­senypódiumra méltó hangot sikerült elérnie.

Évekig kísérletezett a gerendával, és végül egy alakban és pozícióban a megszo­kottól jelentősen eltérő konstrukcióhoz („hangfokozó gerenda") jutott el, melynek célja a tető rugalmasságának fokozása és a hang elernyedésének megelőzése volt. Ezek a fárado­zásai leggondosabb munkái esetében sikeresnek mondhatók.

Cédulái egy részét pergamenre nyomatta.

Újításként kezdeményezte alumínium tokok (Geigenkasten) gyártását.

Mind az ezredéves kiállításon, mind a párizsi világkiállításon részt vett. Több ki­tüntetést nyert (1894, Milánó; 1895, Párizs; 1896, Budapest; 1900, Párizs; 1910, Buda­pest).

Az MTA ZTI 1920-ból való Op. 297-es hegedűjét őrzi (L. sz.: 71.04.1). Méretei: 356,5; 163, 111, 203; 29, 30,5, 31 mm. (Magasság: 63 mm. Rezgő húrhossz: 329 mm. Menzúra: 132/195 mm.) Lakkozása sötétvörös színű, satírozással, öregítéssel. F-nyílásai hosszúak (75 mm), szélesek (8 mm), de piciny haránt­ bevágásokkal tagoltak. A tető anyaga egyenletes megoszlású, ritka rostú fenyö, a háté közepes lángú habos jávor egy darabból.

A cédulán a szöveg fölött fekvö hegedű látható, melynek csigája gerincével a hegedű felé forduló, fekvő könyvön nyugszik.

A lélek közelében beégetés: „REMÉNYI M. BUDAPEST."; a makk alatt monogram-beégetés: „RM".

Fiainak - Lászlónak és Zoltánnak - gondos nevelést biztosított, de csak Lászlónál érte el, hogy ne csak a szakma üzleti részével foglalkozzék.